2012-től kötelező a Pneumococcus elleni oltás

Nyomtatás
Share/Save/Bookmark
Az oltások számát illetően vezető pozíciót töltünk be Európában: tizenhárom éves korukig gyermekeinket tízszer szúrják meg kötelező védőoltás címén. Az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezetője azonban a Kossuth Rádió Napközben című műsorában bejelentette, hogy jövőre bővül az oltási rend, és a Pneumococcus elleni oltóanyag 2012-től kötelező lesz Magyarországon. Ez a megcélzott korcsoporttól függően egy-négy további szúrást jelenthet.
A magyarázat, mellyel dr. Ócsai Lajos próbálta indokolni a Pneumococcus vakcina kötelezővé tételét, csekély mértékben tekinthető megalapozottnak.
A bejelentés (részlet az interjúból)

A műsor dátuma: 2011. december 13.

Idézet dr. Ócsai Lajos kissé zavaros indoklásából:
„Minden reményünk szerint marad minden eddigi kötelező védőoltás és a Pneumococcus elleni védőoltás fog bekerülni a kötelező védőoltások közé, mégpedig azért mivel éppen... azért hogy az esélyegyenlőség biztosítva legyen mindenki számára, és hogy éppen a legrászorultabbaknak tehát a legszegényebb rétegekhez is eljusson, mivel Ők voltak azok akikhez leginkább nem jutott el az oltás és ugye ők a legveszélyeztetettebbek mert a koraszülési ráta és a fejlődési rendellenességgel születés éppen ott a legmagasabb, és őhozzájuk nem jutott el a vakcina mert ők ugye nem szorgalmazták a háziorvosnál az oltást, a háziorvos felajánlotta mindenkinek, de mivel volt lehetősége hogy a védőoltást ne vegye föl a gyereke, így nem mindenki kapta meg, és így a befektetett nagy anyagi eszközök azt a hasznot egészséghasznot nem tudják produkálni mint egy kötelező védőoltás".
Dr. Ócsai Lajos érveivel szemben lássuk mik lehetnek a valódi okok, amik közrejátszhattak a Pneumococcus elleni oltóanyag kötelezővé tételében. Első körben lássuk, mi ellen is hivatott védeni ez az oltás.

Mik a főbb jellemzői a betegségnek?

A Pneumococcus (ejtsd: Pneumokokkusz – latin nevén: Streptococcus pneumoniae) egy igen gyakori baktérium fajta, mely nagyjából minden második embernél a szájflóra természetes részét képezi. Hosszú keresgélés után sem találunk egyetlen Pneumococcus járványt sem a történelmi feljegyzésekben, mivel soha nem okozott tömeges megbetegedést. Ennek oka az, hogy kizárólag a legyengült immunrendszerrel bíró egyedeknél okoz megbetegedést. Veszélyességi besorolásáról sok mindent elárul az a tény is, hogy egy kialakult fertőzés esetén nem kell semmiféle óvintézkedést tenniük a beteg környezetében élőknek – gondolva itt a megelőző antibiotikumos kezelésekre. A felnőtt személyek súlyos légúti fertőzéseinél minden harmadik esetben a Pneumococcus tehető felelőssé, illetve az okozza a szövődményeket (1). Gyermekeknél a baktérium okozta középfülgyulladások harmadáért tehető felelőssé ez a kórokozó. Idős emberek körében lényegesen több halálesethez köthető, mint a gyermekeknél (ok: legyengült immunrendszer). A legveszélyeztetettebbek az alultápláltsággal és az AIDS-el küzdő országok lakosai.
A betegséget jól lehet antibiotikumokkal kezelni. A gondot csak az jelenti, hogy az indokolatlanul túlhasznált antibiotikumok felírása végett egyre nagyobb azoknak a betegeknek a száma, akikben rezisztencia alakul ki bizonyos készítményekkel szemben. Rezisztens kórokozókat (kb. 20%) azoknál a gyermekeknél figyeltek meg, akiket már kezeltek antibiotikummal (2). Ennek következtében a betegség több országban is terjedőben van. Azt is megfigyelték, hogy ha hosszabb ideig nem történik antibiotikumos kezelés, akkor a rezisztencia csökken. Legsúlyosabb szövődménye a Pneumococcus meningitis, mely a Meningococcus meningitis után a második legnagyobb halálozással járó agyhártyagyulladásos megbetegedés. A középfül-gyulladásos betegségek esetében a betegek 80%-a antibiotikum szedése nélkül is meggyógyul (3).

Mennyire hatásos a vakcina?

Nagyjából 90 Pneumococcus szerotípust ismer a tudomány, ebből a forgalomban levő oltóanyagok 7, 13 illetve 23 ellen hivatottak védelmet nyújtani. A vakcinát az Amerikában elterjedt Pneumococcus típusok ellen fejlesztették ki. A 23 szerotípus ellen felvértezet változat inkább az idősebb korcsoportot, míg a 7 és 13 komponensű pedig az 5 évnél fiatalabb gyermekeket veszi célba (a gyermekeknek szánt oltóanyag esetében alumínium-foszfáthoz adszorbeálják a szerotípusokat). Egy finn tanulmány szerint Európában más baktériumtörzsek a jellemzőek, így a hatásfok jóval alacsonyabb, mint Amerikában (4). A vizsgálat során felfigyeltek arra a jelenségre, ami a legtöbb oltóanyag (melyeket több szerotípussal bíró vírusok, baktériumok ellen fejlesztettek ki) esetében is megfigyelhető: hogy a vizsgált baktériumtörzseket más – kevésbé domináns – törzsek váltják fel („serotype replacement"). Egy amerikai vizsgálat arra mutatott rá, hogy a vizsgálatba bevont oltott gyermekek körében megnőtt a kiküszöbölni kívánt középfül-gyulladásos esetek száma (5). A fertőzésekért elsősorban azok a törzsek voltak felelősek, melyek nem voltak az oltóanyagban. Tehát itt is az a törvény érvényesült, hogy a természet kitölti a megüresedett helyet.

Mivel indokolható a Pneumococcus elleni oltóanyag kötelezővé tétele?

Magyarországon 2004-es adatok szerint 100.000 lakosonként 10 Pneumococcus megbetegedést észleltek. Összesen 273 agyhártyagyulladásos szövődmény fordult elő, melyből 72 volt a Pneumococcushoz köthető. Az összes esetből 6 volt halálos kimenetelű (az nem ismert, hogy mennyi volt a Pneumococcussal kapcsolatba hozható), köszönhetően a jó minőségű kórházi ellátásnak. Arra vonatkozóan, hogy a megbetegedések milyen korcsoporti eloszlásban történtek, már nincs adatunk. Pedig ez igen fontos tényező lehet akkor, amikor a gyermekeket, mint célcsoportot nevezzük meg egy-egy védőoltás kötelezővé tételekor. Ezt a betegséget még a KSH sem tünteti fel gyakran előforduló megbetegedésként! A kötelező oltások szükségszerűségét a múltban kiemelkedően magas halálozási aránnyal járó heveny fertőző betegségekkel szemben vezették be. Mi a helyzet a Pneumococcus fertőzésekkel? Ez az oltóanyag semmiféle járványügyi helyzetet nem tud megoldani, mivel még esély sincs rá, hogy Pneumococcus járványok törjenek ki!
Évek óta ingyenesen elérhető (választható) az oltás. Tehát aki kérte, térítésmentesen megkapta. Valahogy óhatatlanul az az érzése az embernek, hogy túl kevesen választották ezt az oltást az oltóanyaggyártók nagy bánatára (az intenzív orvosi ajánlások és plakátok ellenére), így most ha kötelező lesz, sokkal több hasznot lehet húzni belőle. Természetesen ezt az amúgy is több sebből vérző magyar költségvetés terhére. Arra már javaslatot sem merünk tenni, hogy ennek az oltóanyagnak az éves költségvetéséből kihasított részét mi mindenre lehetne fordítani, például pont a leginkább rászoruló, szociálisan legveszélyeztetettebb lakosság körében!
Az oltóanyaggyártók – egy kivétellel (Omninvest – ez az egy is offshoregyanús, tulajdonosi háttere tisztázatlan, tehát inkább tekintsük ismeretlen eredetűnek) – mind külföldi tulajdonú vállalatok. A közpénzből megvásárolt oltóanyag profitja 100%-ban elhagyja az országot. Információink szerint egyetlen európai ország sem tette kötelezővé ezt az oltóanyagot (Japán több esetben be is tiltotta). Nem túlzó az a kijelentés, hogy Magyarország az oltóanyaggyártó cégek kánaánja, vagy akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy „az oltóanyaggyártó szabadcsapatok kedvükre garázdálkodhatnak kis hazánkban". Tehetik ezt úgy, hogy hivatalos szerveink vezetőivel összekacsintva, tenyerüket összedörzsölve dézsmálják a közös vagyont. Sajnos, egyszerűen nem lehet másra gondolni, mivel ennek az oltóanyagnak egészen biztosan semmilyen társadalmi haszna sem lesz, csak és kizárólag a gyártók és az általuk sikerre vitt kampányemberek zsebét tömi meg! Világszerte ismert ez az agresszív lobbitevékenység. Most pont egy olyan gazdasági helyzetben lévő ország teszi kötelezővé ezt az oltóanyagot, mely amúgy is folyamatos pénzügyi nehézségekkel küzd! Félő, hogy az indoklásban emlegetett „befektetett nagy anyagi eszközök" és az „egészséghaszon" teljesen egymás ellen fognak dolgozni!

Szakmai(atlan) túlkapás?!

A műsor oltásokkal foglalkozó része (25 perc)

Ennek az oltóanyagnak a kötelezővé tétele finoman szólva is szakmai túlkapás, mivel semmilyen járványügyi helyzet nem teszi indokolttá. A Pneumococcus kórokozója soha nem okozott járványügyi helyzetet, ezért a megelőzés nem a járványügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Dr. Ócsai Lajos bejelentése és a hozzá társított igen átlátszó, már-már komédiába illő magyarázat nem más, mint egy ördögi ügylet végkifejlete, és mindennek nevezhető, csak szakmainak nem. Érdeklődéssel várjuk a tudományosan megalapozott érveket egy szakmailag kompetensebb személy részéről!
Ócsai nyilatkozatából az is kiderül, hogy pontosan körülhatárolható a Pneumococcus által leginkább veszélyeztetett társadalmi réteg. A védőoltás célcsoportjaként mégis az egész társadalmat jelöli meg, ez pedig teljesen indokolatlan. A nem veszélyeztetett rétegek kötelező védőoltásával feleslegesen kockáztatjuk az oltási szövődmények megjelenését. Ez így valójában nem esélyegyenlőség, hanem indokolatlan veszélyeztetés, és ezáltal hátrányos megkülönböztetés.

A védőoltások elfogadottsága

Érdekes, hogy a társadalom (az egyoldalúan pozitív kampányoknak köszönhetően) milyen elnéző tud lenni a kötelező védőoltások tekintetében, pedig a felnőtt lakosság esetében a legtöbb gyermekkorban kapott oltás hatásossága már rég nem él (az oltóvírussal szembeni antitestek száma lecsökken a vérben vagy akár meg is szűnik). A szakmai ajánlások szerint ismétlő oltásokkal (akár életünkben többször is) kellene élni, amit legtöbb esetben az oltásokat propagálók is elkerülnek.

Forrás: Dr. Martin Hirte: Védőoltások Pro és Kontra könyv alapján
(1.) Focht, J.: In-vitro-Aktivität von Cefpodoxim im Vergleich zu anderen oralen Antibiotika. Arzneimitteltherapie 1999, 10: 301-311.
(2.) Nasrin, D.: Antibiotic resistance in Streptococcus pneumoniae isolated from children. J Paediatr Child Health 1999, 35(6): 558-561
(3.) Del Mar, C. B., Glasziou, P. P.: Should we now hold back from initially prescribing antibiotics for acute otitis media? J Paediatr Child Health 1999, 35(1): 9-10
(4.) Eskola, J., Kilpi, T., Palmu, A., et al.: Efficacy of a pneumococcal conjugate vaccine agains acute otitis media. N Engl J Med 2001, 344(6): 403-9
(6.) Veenhoven, R., Bogaert, D., Uiterwaal, C. et al.: Effect of conjugate pneumococcal vaccine followed by polysaccharide pneumococcal vaccine on recurrent acute otitis media:a randomised study. Lancet 2000, 361: 189-195

Hozzászólások  

 
0 #23 iragor 2012-05-03 08:48 Idézet
 
 
+2 #22 Labant Csaba 2012-03-29 19:44
Idézet - Ilona:
Az is durva, hogy 3-szor beadták gyermekemnek a Prevenart úgy, hogy nem tudtam, hogy ez nem kötelező. Amikor megkérdeztem, hogy mindkét oltás kötelező-e, igen volt a válasz!!! Utólag tudtam meg, hogy nem...Egyébként a saját védőnőm nem adatta be a 18 hónapos oltást a gyermekének, mivel más anyukáktól hallott ezt-azt!Na ehhez mit szóltok???

Ilona, nem szabad hinni az orvosnak... Jutalékot kap az oltások után, naná, hogy beadja akinek csak engedik... Jelentsd fel az egészségügyi önrendelkezési jog megsértéséért! Mind az 1997. évi CLIV. törvény, mind pedig a 2002. évi VI. törvény (Oviedói Egyezmény) előírja a teljeskörű tájékoztatási kötelezettséget. Az orvosi rendtartás szabályai szerint pedig ennek megszegése egyben etikai vétségnek is minősül.
Először az ügyészségen jelentsd be. S mikor megállapították a bűnösségét - remélem van tanúd - akkor indítsd csak el az etikai eljárást, mert azt az orvosi kamara csinálja, s ők soha senkit nem találnak vétkesnek. Ha viszont bíróság kimondta az orvos bűnösségét, akkor rájuk nézve is kötelező...
Hajrá! Mivel visszacsinálni nem tudod a dolgot, legalább a kedvét vedd el, hogy másokkal ne tehesse meg! Ha néhány ilyen ---[cenzúrázott tartalom]--- orvost sikerül bíróság elé citálnunk, akkor híre megy, s a többi is visszavesz a fene nagy orvosi gőgből...
Idézet
 
 
+2 #21 Ilona 2012-03-29 19:08
Az is durva, hogy 3-szor beadták gyermekemnek a Prevenart úgy, hogy nem tudtam, hogy ez nem kötelező. Amikor megkérdeztem, hogy mindkét oltás kötelező-e, igen volt a válasz!!! Utólag tudtam meg, hogy nem...Egyébként a saját védőnőm nem adatta be a 18 hónapos oltást a gyermekének, mivel más anyukáktól hallott ezt-azt!Na ehhez mit szóltok???
Idézet
 
 
+2 #20 hanoka 2012-02-27 22:57
www.borsonline.hu/.../

Ezt most találtam. Szegény kislány.
Idézet
 
 
+4 #19 pénz beszél 2012-02-27 16:30
Miért nem gyűjtenek aláírást, hogy ne legyenek egyáltalán kötelező védőoltások? Én biztos aláírnám és szerintem sokan mások. Nem igaz, hogy nem lehet ellenük tenni semmit? Avagy a rendszer azt tesz a "szolgáival" amit akar? 30-40 év múlva meg bemondják, hogy "Hát, igen, talán feleslegesek voltak a védőoltások és többet ártottak mit használtak. Egyáltalán, hogy tehetnek kötelezővé egy olyan dolgot, aminek komoly mellékhatásai vannak? Mindent ránk lehet erőltetni? .....
Idézet
 
 
+4 #18 Pep 2012-02-13 08:45
Riporter:
Ócsai úr! Akadt-e bármilyen nehézség az infulenza nevű betegség kiírtásában?
Ócsai:
Nem, semmi problémánk nem volt vele, könnyen ment.
Riporter:
Értem. Az előbbi nyelvbotlásomat helyesbítve újra megkérdezem, hogy akadt-e probléma az influenza vírusokkal?
Ócsai: Nem értem, az előbb már válaszoltam a kérdésre...
Idézet
 
 
+5 #17 morbo 2012-02-13 08:33
Találtam egy érdekes bejegyzést: Tisztelt Ócsai Úr! A
Beküldő: Anonymous (nem ellenőrzött). Beküldés időpontja: 2009. november 18. 17:33.
Tisztelt Ócsai Úr!
A rádióban hallottam nyilatkozatát, melyben többször elhangzott az "infulenza" szó.Helyesen "influenza", a saját érdekében sziveskedjen így használni!
Köszönettel:
Birtókné Újhelyi Katalin
válasz
Azt nem értem, miért nem akad egy értelmes fiatalabb, jó szándékú doktor e kanmajom helyett. ;-)
Idézet
 
 
+9 #16 Labant Csaba 2011-12-29 08:34
Idézet - Pep:
Haszon, egészséghaszon, valamint az esélyegyenlőség (ami ugye nincs) előmozdítása érdekében január 1-től kötelezővé tesszük az őszülő bajusz levágását, mert az terjeszti a vírusokat. A hatásossági vizsgálat titkos (gondolhatja bárki, hogy nincs, illetve a borotvagyártó cégek elmondása alapján van), de higgye el Ócsai úr (vagy elvtárs) ez majd megakadályozza a vírusok terjedését. Amennyiben ezt a bajuszvágó aktust személyes szabadsága megsértésének érezné, kérem gondoljon bele, hogy nem lehet potyautas egy borotvált világban, tessék beállni a sorba! Persze megteheti, hogy megtagadja bajszának levágását, de akkor egészségügyi birságot szabunk ki (akár többször is9, illetve (járványveszélyre hivatkozva) kitiltjuk a boltokból, stadionokból, zárt légterű csarnokokból, benzinkutakról, közutakról. Szóval dönthet: bajusz, vagy szabad mozgás! ;-)

Péter, ez óriási! Azt még tedd hozzá, hogy ezt a bajuszüldözést közpénzből, az állam nevében kívánjuk véghezvinni, és ha Ócsai az Alkotmánybírósághoz fordulna, akkor betömjük a taláros testület száját azzal, hogy ők nem szakemberek, csakis és kizárólag a mi specialistáink által hazudott tények tekinthetők A TUDOMÁNY megkérdőjelezhetetlen álláspontjának...
Idézet
 
 
+8 #15 Pep 2011-12-29 02:53
Haszon, egészséghaszon, valamint az esélyegyenlőség (ami ugye nincs) előmozdítása érdekében január 1-től kötelezővé tesszük az őszülő bajusz levágását, mert az terjeszti a vírusokat. A hatásossági vizsgálat titkos (gondolhatja bárki, hogy nincs, illetve a borotvagyártó cégek elmondása alapján van), de higgye el Ócsai úr (vagy elvtárs) ez majd megakadályozza a vírusok terjedését. Amennyiben ezt a bajuszvágó aktust személyes szabadsága megsértésének érezné, kérem gondoljon bele, hogy nem lehet potyautas egy borotvált világban, tessék beállni a sorba! Persze megteheti, hogy megtagadja bajszának levágását, de akkor egészségügyi birságot szabunk ki (akár többször is9, illetve (járványveszélyre hivatkozva) kitiltjuk a boltokból, stadionokból, zárt légterű csarnokokból, benzinkutakról, közutakról. Szóval dönthet: bajusz, vagy szabad mozgás! ;-)
Idézet
 
 
+2 #14 Invictus 2011-12-23 10:53
Ezutan jon meg a fekete leves ???Egy erdekes eloadas az alabbi oldalon:
www.oek.hu/.../
Idézet:
For A Healthy Future of our Children - Childhood Immunization
(ezt a cimet kell keresni az oldalon)
Idézet:
Vaccine development is surging. Since 2000, the global vaccine market has tripledOver 80 new products are in late stage clinical testingOver 30 target diseases for which there is no vaccine currently.
= roviden leforditva: 2000 ota a globalis vakcina piac megharomszorozodott. 80db uj termek az utolso klinikai tesztelesi fazisban van. Tobb, mint 30 olyan celbetegseg van, amelyre jelen pillanatban nincs vakcina kifejlesztve.
Ugye milyen jol tudta Bill Gates, hogy mibe fektessen be? :-)
Idézet
 
 
+3 #13 Invictus 2011-12-23 10:20
Ja es hogy mennyire nagyok ezek a BEFEKTETETT anyagi eszkozok:
pl Hep-B= 507 492 000 FT Es amennyire rossz Magyarorszag korrupcios besorolasa nemzetkozileg, ugye nem nehez elkepzelni, hany nokias doboz cserelhetett gazdat?
antsz.hu/.../5_mill_szerz.html
Egyebkent a tobbi millio, vagy mar milliardok megtekinthetok: ANTSZ/Kozerdeku adatok/Archivum/ Gazdalkodasi adatok - az oldal utolso harmadaban eves es havi lebontasban,DE mielott ez megteszitek:
Idézet:
Tisztelt Látogató! E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat. Kérjük, hogy a dokumentumra való hivatkozást megelőzően az ÁNTSZ központi (www.antsz.hu), valamint az országos intézetek honlapjainak aktuális tartalmakat megjelenítő oldalain szíveskedjen tájékozódni.
Idézet
 
 
+2 #12 Invictus 2011-12-23 10:10
Es Ocskai doktor ocska magyarazata az eselyegyenloseg dumarol nevetseges. Es a megoldas egyszeru legyen ingyenes, de Valaszthato, hiszen igy is valaszthato, fizetos oltaskent is eleg sokan beadattak a gyerekeiknek. 2009-82% 2010-89% apps.who.int/immunization_monitoring/en/globalsummary/timeseries/tscoveragebycountry.cfm?C=HUN
Idézet
 
 
+1 #11 Invictus 2011-12-23 09:59
Idézet:
Európa így hívja a Magyar "majmokat", ahol mindent meg lehet tenni....
A paromnak (kulfoldi) ezt mondjak az europaiak: nevetseges, gerinctelen, seggnyalok, haszonlesok...es ha belegondolunk igen nagy szazalekara igaz is...sajnos.
Az alabbi linken elerheto magyar nyelven a Prevenar Ertekelo jelentese az EMEA oldalan:
ema.europa.eu/.../...
Nekem az pl. "tetszett": Idézet:
A pneumococcus az összes bakteriális eredetű akut otitis media 30-40%-át és a súlyos akut otitis media még nagyobb hányadát okozza. A Prevenar, elméletileg, védelmet nyújthat a pneumococcalis akut otitis mediát okozó szerotípusok kb. 60-80%-ával szemben. Becslések szerint a Prevenar-ral megelőzhető az akut otitis media összes klinikai epizódjainak 6-13%-a. Elmeletileg, becslesek alapjan...?
4.6 Idézet:
4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás A Prevenar nem felnőttek védőoltására szolgál.-Es akkor megis miert ajanljak az 50ev es a fellettieknek? Idézet:
Prevenar 13 may be given to adults aged 50 years and older at the same time as the trivalent inactivated influenza vaccine. Lasd 37.o. a linkelt doksin.
ema.europa.eu/.../... A védőoltás terhesség és szoptatás alatti alkalmazásáról, illetve állatokon végzett reprodukciós vizsgálatokról nincs hozzáférhető adat
Idézet:
Az ellenanyagok hosszú távú jelenlétét az immunizálás befejezését követően nem vizsgálták csecsemőkben a primer sorozat, valamint az emlékeztető oltás beadását követően, illetve idősebb gyermekeknek adott egyetlen telítődózis beadását követően
A Prevenaron kivul talatam meg egyet a Synflorixot is PCV ellen hasznaljak.
Idézet
 
 
+4 #10 Labant Csaba 2011-12-23 03:53
A Kossuth Rádióban (közszolgálati!)1 percnél élőben közvetít egy köztörvényes bűncselekményt: "A 3 éves Kittit oltják be éppen. A kislány daganatos betegségen és csontvelőátültetésen van túl." Bravó! Az oltások megtették a hatásukat... S bár tilos daganatos gyermekeket oltani, ezek az ostoba bérgyilkosok rögtön kettőt is beledöfnek: Infanrix és Prevenar... A László kórházban! Újból beadják szerencsétlennek az összeset, amit már egyszer megkapott!!! Dupla adag alumínium-hidroxid... S még bárányhimlő ellen is megkapja majd - mondja az oltóorvos... És még szabadlábon van!!! Ócsai pedig végighallgatja mindezt a stúdióban - fiúk, melyikünk írja meg az ügyészségi feljelentést? Tiétek az elsőbbség...
Idézet
 
 
+1 #9 Igazság Egyetlen 2011-12-23 03:44
Idézet - B. Lajos:
Kedves "Igazság Egyetlen"!
Valószínű, hogy nem a 23 komponensű oltást fogják a gyermekeknek adni, akarom mondani: ez egészen biztos!
Ha a cikket figyelmesen végigolvasta volna akkor az is egyértelművé vált volna, hogy miért! "(a gyermekeknek szánt oltóanyag esetében alumínium-foszfáthoz adszorbeálják a szerotípusokat)" Ez lényegi különbség! Erre az adszorbációra azért van szükség, mert a gyermekek immunrendszere kevésbé reagens az oltóanyagra mint a felnőtteké. Normál esetben, semmiféle immunválasz nem jönne létre, ha csak szimplán a véráramba juttatnák a kórokozót. Ez egyben meg is drágítja az oltóanyagot és egy kicsit meg is bonyolítja a gyártási technológiát. Nagyjából 3-4 szeres ára van az ilyen oltóanyagoknak. Nem hiába lettek az oltóanyaggyártóknak a célcsoportjai a gyermekek!


Most már értem a gazdasági oldalát, bár őszintén bevallom, ha olvasom sem tudom, hogy mik ezek a különleges szavak, sőt holnap sem fogom tudni szerencsére....:)
De nem is bánom!

Nekem csak az fáj, hogy azért, hogy a gyógyszergyártók, ÁNTSz és azok akik a háromszoros árból megkapják a jutalékukat miért az én gyermekem egészségét teszik tönkre?

Tudom nem ide tartozik, de hallottam arról is, hogy azért járatnak üres repülőket Ferihegyről, mert a valós üzemeltetési költségnek - ha jól emlékszem - az ötszörösét számolják el és így a 80% különböző zsebekbe vándorolhat el. Ezért megy mindig csődbe és ezért lesz újra az állam, azaz a mi pénzünkből államosítva majd újra privatizálva...

Ahogy látom ez a védőoltásokra is áll. Tehát ezért lesznek autisták, rákosak, halottak a gyermekek, mert néhány erkölcstelen nulla ezt a módot találta a meggazdagodásra...
Idézet
 
 
0 #8 ropcsike 2011-12-22 19:06
Egy kicsit érdekesség számba mehet azon tény is, hogy hiába keresem ezen bejelentés más egyéb forrását, nem találom. Tehát eddig csak Ócsai szájából hangzott el.
Ma, pedig már december 22.-e van!
Idézet
 
 
-1 #7 B. Lajos 2011-12-22 16:43
Kedves "Igazság Egyetlen"!
Valószínű, hogy nem a 23 komponensű oltást fogják a gyermekeknek adni, akarom mondani: ez egészen biztos!
Ha a cikket figyelmesen végigolvasta volna akkor az is egyértelművé vált volna, hogy miért! "(a gyermekeknek szánt oltóanyag esetében alumínium-foszfáthoz adszorbeálják a szerotípusokat)" Ez lényegi különbség! Erre az adszorbációra azért van szükség, mert a gyermekek immunrendszere kevésbé reagens az oltóanyagra mint a felnőtteké. Normál esetben, semmiféle immunválasz nem jönne létre, ha csak szimplán a véráramba juttatnák a kórokozót. Ez egyben meg is drágítja az oltóanyagot és egy kicsit meg is bonyolítja a gyártási technológiát. Nagyjából 3-4 szeres ára van az ilyen oltóanyagoknak. Nem hiába lettek az oltóanyaggyártóknak a célcsoportjai a gyermekek!
Idézet
 
 
+1 #6 Igazság Egyetlen 2011-12-22 16:20
Idézet - pixlala:
A 23 komponensű „csodaturmix" az idősebb korosztály számára lett kifejlesztve. Vajon Ócsai dr. beoltatta magát? Elvégre lassacskán beleér az érintett, veszélyeztetett korcsoportba. :lol: :-x
Ha még nem tette meg, feltétlenül éljen vele mert a kockázat óriási! :P



Üdvözlet mindenkinek!

Nem értem! Most akkor én vagyok túl egyszerűen gondolkodó, vagy az ÁNTSZ szakemberei?

Ha idős korosztálynak készült a "csoda"tevő-turmix, ami esetenként 1-3 év "immunizációt" ad - az immunrendszer szétrombolása mellett -, akkor miért is oltják be a gyerekeket, akiknek az immunrendszerét már amúgy is túlterhelte az a sok oltás.
Akkor most miért is nem az öregeknek adják be?

Most akkor az a hatóanyag, vagy kísérőanyag mérték (összetétel), ami egy felnőtt embernek lett beállítva, azt fogják megkapni a kisgyerekek, akiknek súlya jóval kisebb, mint egy felnőtté?
Ilyenkor végeznek kiegészítő gyermek kísérleteket mielőtt engedélyezik gyerekeknek is?

De azt továbbra sem értem, ha még nem okozott sohasem járványt, akkor miért lehet ezt is kötelezővé tenni?

A jogszabály emlékem szerint, az ÁNTSZ-nek csak akkor van joga korlátozni az egyéni önrendelkezés jogát, ha járványügyi vészhelyzet van.

Most akkor milyen járvány van?

Tehát az ÁNTSZ álszent módon azt sugallja, hogy Pneumococcus járvány van? Mert ha nem hazudja ezt, akkor viszont nem teheti kötelezővé!

Ez összes oltásra igaz kéne legyen, mivel semmiből sincs járványveszély. Vagy tévedek?

Ha pedig nincs járványveszély, akkor egyáltalán milyen jogszabályi alapon korlátozhatná ÁNTSZ a szabad önrendelkezési jogot?
Idézet
 
 
+1 #5 B. Lajos 2011-12-22 11:22
Még egy oltóanyag van ami nem járványügyi kategória, a tetanusz elleni oltás (összevont DiPerTe Ipv Hib). Persze megy a riogatás ezzel is, de senki nem néz utána, hogy hol és mikor van lehetőség a fertőzésre. És egy felettébb izgalmas tény, hogy a természeti népek körében nem létezik tetanusz fertőzés, pedig egészen biztosan, napi szinten találkoznak a betegséggel összefüggésbe hozott baktériummal. Kutatta valaki, hogy vajon miért van ez így? Nem lehet, hogy a gyermekek egyszerűen a „kosszal" vagy földel, szó szerint felnyalják a kórokozót (ez esetben még a „kórokozó", mint meghatározás sem jó megszólítás) és így egyfajta orális immunizáláson esnek át? Akkor most lehet, hogy a fertőtlenítőszereket kéne inkább likvidálni (ezek is újkori jövevények)?
Ha nem leszünk résen, a tetanuszhoz hasonló „rémkórkép" kialakulásának leszünk tanúi pár éven belül a Pneumococcussal is. Fenyegetés, szélsőséges esetek kidomborítása, rémhírkeltés = ez az az eszköz ami működik, a tuti recept! A józan ész érveivel nem lehet semmit sem eladni! Illetve, azokhoz nem kell a hülyítés.
Régen a mumussal, az ördöggel, a boszorkákkal és kitudja mivel nem rémizgették a népet. Az új kor démonjai a vírusok-baktériumok. A legszebb ebben az, hogy gyakorlatilag alig tudunk róluk valamit. Az, hogy egy-egy betegség idején megjelennek szervezetben az nem bizonyít semmit. Mi van ha pont a rendrakás szerepét töltik be? (Szerintem az igazság valahol középen lesz.) Sok minden nincs még e területen sem letisztázva! Nekem az a gyanúm, ahogy ma a középkort dogmái miatt „lesötétezik", ugyanez lesz a sorsa a mostani „Új kornak" is. Most is valami láthatatlan ellenséggel küzdünk, csak épp az ellenségkép változott meg némiképp, ill. a súlypontok kerülnek áthelyezésre.

Utólagos hozzáfűzés: A tetanusz oltóanyaga 1,5–3 évig ha nyújt valamiféle védelmet. Ez az oltóanyag is azok közé a készítmények közé sorolható, amiről utólagosan derült ki, hogy rövidtávon képesek csak védelmet nyújtani. Többek között ezért van az, hogy mély sebek esetén azonnal belé vágják a delikvensbe a kórházakban, tudván, hogy valószínűleg az előtte kapott oltóanyagok már semmit sem érnek.
Idézet
 
 
0 #4 pixlala 2011-12-22 10:44
A 23 komponensű „csodaturmix" az idősebb korosztály számára lett kifejlesztve. Vajon Ócsai dr. beoltatta magát? Elvégre lassacskán beleér az érintett, veszélyeztetett korcsoportba. :lol: :-x
Ha még nem tette meg, feltétlenül éljen vele mert a kockázat óriási! :P
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

0