Híreink

Diétával az autizmus ellen

Share/Save/Bookmark

Mint ahogy arról korábban is beszámoltunk, a világ más pontjain már jó ideje ismert, hogy az autista betegek tünetei nagyban javíthatók a helyes táplálkozással. Az autista gyermekek szervezete ugyanis bizonyos élelmiszereket másképp dolgoz fel, mint egészséges társaiké. Dr. Büki György gyermekideggyógyász, a Heim Pál Gyermekkórház orvosa példaértékű kísérletbe fogott: egyéni diétával kezdte el kezelni betegeit.

A Hír Televízió riportjában ugyan nem esik szó a védőoltásokról, egyesületünk látókörébe mégis bekerült az autizmus, hiszen sok orvos és szülő tapasztalata, illetve egyes kutatók véleménye, hogy bizonyos védőoltások (például: MMR) összefüggésbe hozhatók a betegség kialakulásával.

Bethany csodálatos gyógyulása

Share/Save/Bookmark
„A jövő orvosa nem gyógyszerhez folyamodik, hanem felkelti páciense érdeklődését az emberi test gondozása, a táplálkozás, a betegségek okai és azok megelőzése iránt." (Thomas Edison)

Röplabdázás közben szögbe lépett, ezért az akkor tizenhárom éves amerikai lánynak, Bethany Hagensennek tetanusz elleni oltást adtak.

Az oltástól néhány hónapon belül csípőtől lefelé teljesen lebénult, és többek között komplex regionális fájdalom szindrómát (RSD), fibromyalgiát (lágyrész reumatizmus), csontritkulást és Ehlers Danlos szindrómát diagnosztizáltak nála. (Utóbbi a kötőszövet ritka betegsége, mely szokatlanul hajlékony ízületeket, nagyon nyúlékony bőrt és sérülékeny szöveteket eredményez. A csontritkulással együtt elismerten gyógyíthatatlan betegség.)

Vírus vagy mérgezett ivóvíz?

Share/Save/Bookmark

A tádzsik gyermekbénulás „járvány" nyomában

Gyermekbénulás Tádzsikisztánban

A hivatalos álláspont szerint a gyermekbénulás-járványokat a poliovírus okozza. Több kutató azonban ezt az elméletet igen kétségesnek találja, és egy sor bizonyítékot hoz arra, hogy inkább tömeges mérgezésről lehet szó. A Nebáncsvirág Egyesület saját tanulmányában az utóbbi, alternatív magyarázatból kiindulva vizsgálja meg a 2010-es tádzsikisztáni „járvány" hátterét: lehetséges-e, hogy a megbetegedéseket vírus helyett ipari és mezőgazdasági szennyezés okozta?

2012-től kötelező a Pneumococcus elleni oltás

Share/Save/Bookmark
Az oltások számát illetően vezető pozíciót töltünk be Európában: tizenhárom éves korukig gyermekeinket tízszer szúrják meg kötelező védőoltás címén. Az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezetője azonban a Kossuth Rádió Napközben című műsorában bejelentette, hogy jövőre bővül az oltási rend, és a Pneumococcus elleni oltóanyag 2012-től kötelező lesz Magyarországon. Ez a megcélzott korcsoporttól függően egy-négy további szúrást jelenthet.
A magyarázat, mellyel dr. Ócsai Lajos próbálta indokolni a Pneumococcus vakcina kötelezővé tételét, csekély mértékben tekinthető megalapozottnak.

Az influenza oltás hatása a szezonális halálozásra az idősebb korosztály körében, az Egyesült Államokban

Share/Save/Bookmark
Influenza oltás hatásossága

Nőtt a szezonális halálozás az influenza oltások elterjedésével párhuzamosan a 65 év feletti korosztály körében. Erre a megállapításra jutott az alábbi amerikai tanulmány, melynek eredményeit egy olaszországi vizsgálat is megerősítette.
Az alábbi kivonat a laikusoknak szánt magyarázattal a következő közlemény alapján készült: Impact of Influenza Vaccination on Seasonal Mortality in the US Elderly Population. Forrás: Itt.

Erre a tanulmányra hivatkozott egyesületünk elnöke, dr. Turcsányi Zsolt a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában 2010. október 25-én.

Dr. Ócsai Lajos fenyeget

Share/Save/Bookmark

„Nemcsak az emberek, a reflexek is a régiek!"

Dr. Ócsai Lajos

Nyílt fenyegetést intézett egyesületünk elnöke ellen az ÁNTSZ Járványügyi Főosztályának vezetője. A weborvos.hu internetes portál november 15-i cikke szerint dr. Ócsai Lajos azzal vádolja dr. Turcsányi Zsoltot és a Nebáncsvirág Egyesületet, hogy „tudománytalan és megalapozatlan érvekkel" próbálják „meggyőzni a szülőket, hogy ne adassák be gyermekeiknek a kötelező védőoltásokat". Ócsai jogi lépéseket fontolgat az ügyben.

Rotavírusok

Share/Save/Bookmark
Dr. Martin Hirte

A súlyos hasmenést okozó rotavírus veszélyeivel gyakran ijesztgetik a kisgyermekes szülőket, nem tudván, hogy az oltás jóval nagyobb kockázatot jelent. Rendszerint arra hivatkoznak, hogy hároméves kor alatt a rotavírus fertőzés súlyos kiszáradással fenyeget, és ezért infúziós kórházi kezelésre lehet szükség. Azt ritkábban halljuk, hogy a kórházban született babák nagy része már élete első néhány napjában megfertőződik a rotavírussal, de tünetmentes marad az anyatejjel kapott anyai antitestek révén, és így természetes, életre szóló immunitást szerez védőoltás nélkül.

Az alábbiakban a nemzetközi hírű német orvos, Dr. Martin Hirte 2010 decemberében publikált tanulmányának szerkesztett, rövidített változatát adjuk közre. A hazai közönség őt a „Védőoltások pro és kontra" című alapmű szerzőjeként ismerheti.

Dr. Turcsányi Zsolt az Ütközőben

Share/Save/Bookmark
Dr. Jankovics István Dr. Turcsányi Zsolt
Dr. Jankovics István Dr. Turcsányi Zsolt

„A kérdés a régi: oltani vagy sem?" Ezt a címet viselte október 25-én az MR1 Kossuth Rádió Ütköző című műsora, melyben a kontra álláspontot egyesületünk elnöke, dr. Turcsányi Zsolt képviselte.

Halálos feketehimlő oltás? • Civilizáció = Csapda?

Share/Save/Bookmark

Közzétesszük most az összetett grafikont, amit a 2011. szeptember 7-én megtartott ÁNTSZ kontra Nebáncsvirág Egyesület vitafórum keretei között mutattunk be. Az előadás óta kiegészült néhány új adatsorral.
A múlt század betegségek okozta főbb halálokait vesszük górcső alá. Mik voltak azok a tényezők, amik kiválthatták a némely esetben kirívóan magas elhalálozással járó fertőző betegségeket? A bővebb okfejtés elolvasása előtt érdemes egy kicsit eljátszadozni a gombok ki-be kapcsolgatásával. Az alsó gombsor az oltások bevezetésének évét jelzi.

Vatikáni levél az emberi abortumokat felhasználó oltásokról

Share/Save/Bookmark
A Katolikus Egyház és az abortumok

Az általunk megkérdezett bioetikus számára is újdonságként hatott a következő vatikáni levél tartalma. Ebben az egyház felszólítja a szülőket, hogy utasítsák vissza az emberi abortumok felhasználásával készülő védőoltásokat. Hazánkban jelenleg két oltás érintett ebben a témában: a kötelező MMR és a szabadon választható bárányhimlő.
Az egyház számos esetben szót emelt már az emberi abortumokhoz kapcsolódó kutatások és azok gyógyászatban való alkalmazása ellen. A biomedikai tudományok álljanak az ember szolgálatában, és ne fordítva." (XVI. Benedek intelme a katolikus gyógyszerészekhez)
Magyarországon körülbelül 6 millió katolikus ember él, akik közvetlenül vagy közvetett módon érintettek lehetnek ebben a témában.

Egy floridai katolikus közösség 2003. június 4-én keltezett levelében a Pápától kért állásfoglalást az emberi abortumokhoz köthető oltóanyagok megtagadásával kapcsolatban. A Szentszék válasza, melyre két évet kellett várni, minden katolikus hívő számára elég határozott irányelveket fogalmaz meg. Magyar vonatkozását tekintve azért is lehet érdekes, mivel egyesületünk 2011. február 6-án levelet írt Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz az oltások választhatóvá tétele ügyében. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium válaszlevelében kitért felvetésünkre, miszerint vallási alapon jogunk lehet-e oltást megtagadni. „A védőoltás vallási alapon történő megtagadására egyetlen vallásban sincs ajánlás, vagy a védőoltás tilalma".

0