FőoldalMiért ne oltsunk?Érvek az oltások ellen

Érvek az oltások ellen

Írta: Nebáncsvirág Egyesület | 2011 május 29

Az alábbi interjú egyesületünk tiszteletbeli elnökével, Dr. Ébert Jenővel készült 2006-ban, Németországban. Kérésünkre az eredeti szöveget lábjegyzetekkel látta el, hiszen azóta néhány dologról másképp vélekedik. „Az idő azóta nem állt meg, én is okosabb és tapasztaltabb lettem..."

„Nincs olyan független, megbízható, komoly tanulmány, amely az oltások hosszú távú hatásait vizsgálná." – Dr. Ébert Jenő (60) belgyógyász széles körű szakképzettséggel rendelkezik a kardiológia, pulmonológia és gasztroenterológia területén. Igazgató főorvosként dolgozott egy Augsburghoz közeli klinikán, és 1990 óta magánrendelőt vezet. Huszonnégy éve alkalmaz homeopátiás gyógymódokat. A Bajor Orvosi Kamara elismert oktatója, aki orvosoknak tart képzéseket homeopátiás és természetgyógyászati módszerekről, illetve ismeretekről. A következő beszélgetésben, melyet Ulrike Rostan vezetett, az oltások kritikusaként nyilatkozott.

Dr. Ébert, mit kifogásol az oltásokkal kapcsolatban?

Ha visszatekintünk az időben, az oltás elmélete alapvetően nagyon szép és nagyon jó. Beoltom a pácienst egy lehetőleg legyengített betegség kórokozójával. Ez a személy ez ellen a későbbiekben ellenálló lesz, és ha ez a kórokozó újból támad, akkor a páciens nem lesz beteg. De ez csak elmélet, a gyakorlatban ez nem így működik. Ugyanis nézetem szerint az oltás önkényesen manipulálja az immunrendszert, ezért az sajnos nem úgy fog működni, ahogy azt mi elképzeltük. A fő kritikám az oltásokkal és az oltáspolitikával az, hogy a veszélyekre és mellékhatásokra sajnos nem mutatnak rá.

Van olyan oltás, amit Ön hasznosnak tart?

Azt kell, hogy mondjam, hogy korom előrehaladtával egyre kevesebb oltást tartok hasznosnak. Vannak vitatható oltások, melyeket lehetne alternatív módszerekkel helyettesíteni, pl. a tetanusz, a diftéria, vagy a gyermekbénulás esetében. Ezekről az oltásokról van mit beszélni, illetve vitázni, és lehet mellettük vagy ellenük dönteni. Az összes többi oltást, amit agyonreklámoznak, értelmetlennek tartom.

(1) Utolsó és végérvényes meggyőződésem, hogy nincs olyan oltás, ami hasznos lenne. Èppen ellenkezőleg: számomra statisztikailag bebizonyított tény, hogy az ún. „védőoltások" nem védenek, hanem beteggé tesznek.

Nos, Németországban már nem fordul elő gyermekbénulás, vagyis polio. Mégis van bizonyíték ezen oltások sikerességére?

Az oltást támogatók ezt szívesen bizonygatják. De ez az állítás, illetve ez a dogma téves, mert nem így van. Ha valamivel régebbről és pontosabban megvizsgáljuk a polio elleni oltást, megmutatkozik, hogy a megbetegedés nem az oltás következtében lett ritkább, hanem egy 1952-55 között fellépő statisztikai trükk miatt. Amikor a polio elleni oltást bevezették, az esetszámok már csökkenőben voltak. Ehhez jön még, hogy a poliót átdefiniálták: egészen addig poliónak számított minden olyan eset is, amikor csak rövid lefolyású volt a bénulás. Az új definíció szerint csak olyan eseteket kell poliónak számítani, ahol több mint 60 (!) napig állt fenn bénulás. Ez az új meghatározás az esetek számának azonnali csökkenéséhez vezetett. És még egy faktort nem szabad figyelmen kívül hagyni: ez pedig a DDT nevű rovarirtószer, amit az 50-es években nagy lelkesedéssel és gondatlanul használtak. Egy DDT mérgezésnek hajszálpontosan ugyanolyan tünetei lehetnek, mint a poliónak. Így ezek az esetek is beszámítanak a statisztikába. Amikor aztán hamarosan a DDT-t betiltották, természetesen a bénulásos esetek, és ezzel együtt a poliós esetek is csökkentek. Mint tudjuk, a diagnózist orvosok állítják fel. Egy betegséget nagyon jól át lehet keresztelni, pl. a poliomyelitis (gyermekbénulás) helyett aszeptikus meningitis (agyhártyagyulladás) diagnózist állítanak fel. Vannak amerikai statisztikák, hogy az aszeptikus meningitis ugyanolyan mértékben növekedett, mint amilyenben a polio csökkent. Nem kétlem, hogy a polio elleni oltással a megbetegedés elleni tudatos immunizálás a cél. Mégis az az állítás, hogy a poliót az oltással számolták volna fel, egy téves dogma. Hogy az oltások kevéssé vagy egyáltalán nem hatnak, azt pl. a BCG oltás igazolja, amit 1997-98 óta egyáltalán nem ajánlanak Németországban. Tizennyolc év után a STIKO (Német Oltási Tanácsadó Testület) végre felébredt! 1979 óta ismeretes volt, hogy a tuberkulózis elleni oltás nem hat. Ezt egy Indiában elvégzett, nagy területre kiterjedő tanulmány is igazolta. 1968-71 között zajlott a vizsgálat. 1979-ben publikálták az eredményeket, de Németországban először csak 1983-ban közölték. Mégis vannak még olyan országok, mint pl. Magyar-, és Lengyelország, ahol ez az oltás kötelező, és 3-5 napos csecsemőket is beoltanak vele. Ez katasztrófa!

Akkor a polio- vagy a kanyaró elleni oltásokat a fejlődő országokban még hasznosnak tartják, mivel ott a higiénés feltételek rosszabbak, mint nálunk (Németországban)?

Jól gondolja, a fejlődő országokban így van: Afrikában vagy Ázsiában, ahol a higiénés feltételek nem olyanok, mint Németországban. Ott a kanyaróoltásnak lehet létjogosultsága.(2) Persze Németországnak, mint ipari nagyhatalomnak, és a WHO-nak is sokkal többet kellene azért tennie, hogy ezek az afrikai, illetve ázsiai országok tiszta ivóvizet kapjanak. Kevesebbet kellene azon dolgozni, hogy – úgymond – „jónak gondolt" oltóprogramokkal érjék el a megbetegedési, illetve halálozási ráta csökkenését. Amíg nem áll rendelkezésre tiszta ivóvíz, az összes oltást feleslegesen vezetik be.

(2) ... a kanyaróoltásnak sehol nincsen létjogosultsága...

Egy gyermek egészséges fejlődése szempontjából fontos, hogy átessen bizonyos betegségeken?

Igen. Harminchat év orvosi gyakorlat után ez a szilárd meggyőződésem. Újra és újra azt tapasztalom, hogy némely gyermekbetegség nagyon pozitív hatással van ezekre a kis emberekre. Előzőleg említette a kanyarót: 1 éves kortól 10-12 éves korig a kanyaró veszélytelen, ártalmatlan betegség. Akkor lehet veszélyes, ha az első életév előtt vagy 10-12 éves kor után lép fel. Akkor súlyosabbak lehetnek a komplikációk. A kanyarót gyönyörűen lehet kezelni homeopátiás gyógyszerekkel. De ezt sajnos a gyerekorvosok nem tudják, mert ők azokat a kezelési módokat, amit mi homeopata orvosok alkalmazunk, nem ismerik. A kanyaró akkor válik veszélyessé, ha csak tünetileg, vakon kezelik. Pl. lázcsillapítóval és antibiotikummal. Ez a második érvem.

Kezelt valaha kanyarós eseteket?

Praxisom során már hosszú ideje nem láttam kanyarós megbetegedést. Ha találkozom egy esettel, természetesen homeopátiás gyógyszerekkel kezelem. Az utolsó kanyarós eset, kb. 10 évvel ezelőtt, a saját lányomé volt, aki minden komplikáció nélkül gyógyult meg.

Praxisában olt kanyaró ellen felnőtteket?

Nem, mivel meg vagyok róla győződve, hogy egy ilyen megbetegedést a homeopátiás módszeremmel eredményesen tudnék kezelni.

Vannak-e megbízható, hosszú utánkövetéses oltási tanulmányok?

Tudomásom szerint eddig csak egyetlenegy hosszú utánkövetéses tanulmány készült: Afrikában, Guinea-Bissauban. Aabynek és kollégáinak e tanulmánya hat évre terjedt ki, és az eredményeket 2000 – 2001 között hozták nyilvánosságra. Egy, a WHO által ajánlott négykomponensű oltást vizsgáltak meg. Tizenötezer gyermeket kísértek figyelemmel hat éven keresztül. Sajnos, hat év után kiderült – miután összehasonlították a halálozási rátákat –, hogy a beoltott gyerekek csoportjában kétszer gyakoribb volt a halálozás, mint a nem oltott csoportban. Ez az egyetlen hosszú utánkövetéses tanulmány. Sajnos nincs olyan kutatás, amely például autoimmun betegségek vagy az allergia arányait hosszú időintervallumra vonatkoztatva vizsgálná. Ez az oltásokat ellenző orvosok kritikája, akik az „Orvosok az oltások egyéni mérlegeléséért" (Ärzte Für Individuelle Impfentscheidung) nevű szövetségbe tömörültek, melynek székhelye Herdecke.

Miért nincs hosszú utánkövetéses tanulmány?

Először is, mert nagyon sok pénzbe kerülne. Másodszor, ezt a tanulmányt az oltásokat javasló szervek etikátlannak tartják, mert az a megrögzött véleményük, hogy etikátlan viselkedés valakitől a védőoltásokat megtagadni. Ezért nem lehet „dupla vak" összehasonlítási csoportot képezni az oltottak és a nem oltottak között. Csak marginális összehasonlítás van, az antropozófiai és a nem antropozófiai háztartások között. (3) Megmutatkozik, hogy az antropozófiai háztartásokban az influenzaszerű fertőzések, fülgyulladás, koszorúér-betegség és allergia aránya jelentősen alacsonyabb, mint az oltott csoportban. Azonban ilyen szigorú csoportosítás, mint amilyet az Afrikában készült tanulmánynál láthattunk, sajnos nem létezik. Az olyan családokban, ahol oltott és nem oltott gyermekek is vannak, megállapíthatjuk, hogy a nem oltottak sokkal egészségesebbek, mint az „agyonoltottak".

(3) A beoltottak és a nem beoltottak összehasonlításából egyértelműen kiderül, hogy a beoltottak sokféle olyan, részben krónikus betegségben szenvednek, ami nagyon nagy valószínűséggel a túlságosan korai és gyakori, kombinált oltásokra lehet visszavezetni. (Lásd az ehhez fűződő tanulmányokat: „salzburgi" és „Kron" tanulmány. – /Az említett tanúlmányt hamarosan közöljük/)

Van még egy harmadik pont is: feltételezem, hogy egy ilyen tanulmány talán az oltások hátrányaira is rámutatna. És ebben az esetben az oltóanyaggyártó rosszul járna. Kinek kellene egy ilyen hosszú utánkövetéses tanulmányt finanszíroznia? Mi, orvosok nem tehetjük meg, a szövetségi kormányoknak vagy a szövetségi egészségügyi hivatalnak nem áll ez érdekében; csak az oltóanyaggyártónak lenne erre pénze. Neki természetesen nem áll érdekében, hogy valami olyan derüljön ki, ami az üzletet negatívan befolyásolja.

Mivel magyarázható, hogy az oltások mellékhatásait ritkán észlelik, és egyáltalán, csak 2001 óta kötelező jelenteni azokat Németországban?

Erre tudok válaszolni. Először is, az oltások mellékhatásait és az oltáskárosodásokat nem ismerik az orvosok. Ha egy anya egy héttel az oltás után bejön, és azt mondja, hogy „Ön, doktor úr, beoltotta a gyermekemet és az most beteg". Akkor az orvos ezt válaszolja: „Ennek semmi köze nincs ahhoz az oltáshoz, amit én adtam be." Ha a mellékhatásokat és az oltási károsodásokat nem ismerik fel, akkor ugye nem is lehet jelenteni őket. Bár az oltást beadó orvosoknak az oltási komplikációt, illetve komplikációgyanús eseteket a német egészségügyi törvény értelmében 2001 óta jelenteniük kell, mégis csak kevesen tudnak e jelentési kötelezettségről. Ez a hivatalok oldaláról óriási mulasztás. Másodszor, az egészségügyi hivatal, illetve a Paul Ehrlich Intézet felé egy oltáskárosodás lejelentése nagyon nehézkes. Azt kell, hogy mondjam, hogy praxisomban szinte minden nap van egy oltáskárosodási eset. Sok órát töltök nyomtatványok kitöltésével, amikor oltáskárosodást jelentek be. Ezt nem fizetik meg nekem, fárasztó és terhes számomra. Ilyet az ember nem szívesen tesz. Ezért nem jelentik az oltás mellékhatásait és az oltási károsodásokat. És ha nem jelentik, akkor nincs mit összegyűjteni, és így statisztika sem készül. És ha nincs statisztika, akkor elmondhatjuk, hogy az oltásoknak nincsenek mellékhatásaik.

Miért nincsenek független egyetemi tanulmányok, amik ezt igazolnák?

Talán csodálkozni fog, ha elmondom, hogy az oltóanyaggyártók mindenhol, minden gyermekkórházban jelen vannak. Titkos érdekkapcsolat fűzi össze a „nagyon" hozzáértő professzorokat és az oltóanyaggyártókat. Ha egy gyerekkórházban végzik az oltási tanulmányt, akkor azt biztosan egy oltóanyaggyártó cég finanszírozza. Elképzelhetik, hogy egy ilyen tanulmány esetén semmi olyan eredmény nem születhet, ami az oltás ellen szólna.

De hogy általában az oltásoknak negatív és súlyos mellékhatásai lehetnek, azt az a tényállás is igazolja, hogy 2005 őszén a Hexavac nevű oltóanyagot – egy hexavalens, tehát hatkomponensű oltóanyagot – bevonták a piacról. A gyártó cég ezt azzal magyarázta, hogy az oltóanyagban a Hepatitis B elleni komponens nem volt elég hatásos. Korábban azonban legalább három közleményt adtak ki, melyek miatt az orvosi szakma igen kétkedve fogadta ezt a magyarázatot. A közlemények ugyanis rámutattak a nevezett oltóanyag és néhány kisgyerek halála közötti összefüggésre. Kollégáim és én is úgy sejtjük, hogy ez volt a valódi oka annak, hogy ezt az oltóanyagot kivonták a piacról.

A Robert Koch Intézet most egy tanulmányban a gyerekek korábbi haláleseteit akarja felderíteni.

Igen, Ön biztosan a TOKEN-tanulmányra gondol. Ezt a tanulmányt is három oltóanyaggyártó cég szponzorálja, így attól lehet tartani, hogy az eredményeket kozmetikázni fogják.

(4) Bizonyítottnak tűnik, hogy a csecsemőhalálozás a hatszoros védőoltás beadását követő két hétben a háromszorosára emelkedik. (Impf-Report 76/77, 2011 március/április, 34-35. oldal)

Az oltásokról tartott viták mostanság érzelmileg nagyon túlfűtöttek. Sőt, néhány hang azt követeli, hogy az oltáskritikus orvosok működési engedélyét vonják be.

Igen, ismerem ezeket a hangokat, természetesen figyelemmel kísérem a vitát. Abból indulok ki, hogy szabadságszerető, demokratikus jogállamban mindenki szabadon beszélhet arról, amiben hisz és amit tapasztal. Tényleg meg vagyok arról győződve, hogy az oltások nem sok jót tesznek, hanem inkább ártanak. Az oltások reményre építenek, amit már Pasteur is kijelentett. Mégis Pasteur a valósággal bizonyítottan nem volt tisztában. Száz évvel a halála után kinyitották a naplóját, és közzétették annak tartalmát. Kiderült, hogy kísérleteinek eredményeit – ha azok nem egyeztek elvárásaival – addig módosítgatta, amíg meg nem feleltek neki. Bedőltünk neki és a csalásainak.

Azt persze nem tagadhatja, hogy egy-egy oltás után a betegség elleni antitestek szintje mérhető a vérben. Hogy noha vannak, akik az oltásokra nem reagálnak, mégis tény, hogy a legtöbb beoltott ember a betegséget valóban nem kapja el.

Egy antitest a Robert Koch Intézet és a STIKO szerint is csak segédeszköz. Egy antitest-helyettes pedig nem nyújt biztos védelmet. Újra és újra bebizonyosodik, hogy egyesek „elegendő" antitest ellenére is megbetegszenek. Az immunológiában az immunrendszer celluláris ágát (TH-1, TH-2 sejtek) még túl kevéssé veszik számításba. Pedig a celluláris immunitás az autoimmun betegségek kifejlődésénél legalább olyan nagy szerepet játszik, mint az antitestek. Például a HIB oltás után a gyerekek kevésbé betegszenek meg HIB-ben, hanem inkább HIF-ben, ami a Haemophilus egy variánsa. Tehát nem a B típus okozza a betegséget, hanem az F típus. A súlyos meningitises esetek száma is ugyanannyi maradt. Csupán kórokozó-eltolódás következett be. Nincs független, megbízható, komoly tanulmány, mely az oltások hosszú távú hatásait vizsgálná.

Hogyan lehetne a vitát tárgyilagosítani?

Követelni kell a felelősöktől, hogy további megbízható adatokat gyűjtsenek azért, hogy az oltások körül kialakult helyzetet jobban át lehessen látni. Ehhez tartozik az, hogy (a Vigyázat: Orvos! c. könyvem 159. oldaláról idézek):

gyűjtsék és hozzák nyilvánosságra (!) az előforduló oltási mellékhatások adatait.
végezzenek hosszú ideig tartó, az oltások hosszú távú hatásait elemző vizsgálatokat, amelyeknél számításba veszik a lassabban kifejlődő betegségeket is (allergiák, autoimmun betegségek, például sclerosis multiplex)
hasonlítsanak össze oltott és nem oltott embercsoportok közötti vizsgálatokat, amelyeket erre a feladatra jelentkező független, feddhetetlen – ami azt jelenti, hogy a gyógyszeripartól független –, nem elkötelezett személyek végeznek.
hozzanak létre olyan bejelentőrendszert, amelyik a szülőket és az orvosokat egyformán bevonja, és mind a szülők, mind az orvosok igénybe vehetik (egyszerűsítés és átláthatóság).

(5) Vegyük figyelembe, hogy a lappangási vagy inkubációs idő nem csupán a fertőző betegségek megjelenésekor játszik szerepet, hanem az oltások mellékhatásainak megítéléséhez is elengedhetetlen. Ez az idő perceket, órákat, de heteket és hónapokat is jelenthet, de ezt eddig az orvosok, a betegek, sőt az oltásokat propagáló egészségügyi szervezetek is előszeretettel figyelmen kívül hagyták.

Manapság az oltások mellékhatásairól nem csak orvosok készíthetnek jelentést, hanem elméletileg természetgyógyászok, a kórházban dolgozó személyzet vagy akár a szülők is. Ez a gyakorlatban kétségkívül nagy segítség. De amíg az oltást beadó orvosok nem tanulják meg felismerni az oltások mellékhatásait és az oltáskárosodásokat, addig nem lesz megbízható statisztika. Elengedhetetlen, hogy a szülők beleszólási jogot kapjanak, és hogy a jelentési mód leegyszerűsödjön. Ezt az is indokolja, hogy egy szülő saját gyerekét jobban meg tudja figyelni, mint egy gyerekorvos. Ha a szülők azt mondják, hogy gyerekük teljesen megváltozott és fejhangon sír, illetve sírógörcse van az oltás óta, akkor az oltási károsodás. Ha ezt lesöpörjük az asztalról, akkor abból statisztikailag nem lesz oltáskárosodás. Követelésem az oltások teljes áttekinthetősége, hasonlóan ahhoz, ahogyan az amerikai VAERS rendszer (bejelentett oltási reakciók nyilvános adatbázisa) működik.

Az eredeti, 2006-ban készült interjú 2010 decemberéig a következő honlapon volt olvasható:
http://www.thieme.de/viamedici/medizin/krankheiten/impfen-pro-contra.html

Fordította: Tóth Krisztina

Hozzászólások

+4 #19 csibimaci 2012-04-16 13:13

Szörnyű, hogy köteleznek az oltásokra! Ebben a témában, hogy úgy mondjam, nemrég estem le a falvédőről/kb.1 éve szedegetem össze az információkat/.A fiam 18 éves, már megkapott mindent sajnos, ami kötelező volt.Sőt én féltő szülő,még a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás ellen is beoltattam. Már nagyon bánom.Amikor megkapta a hepatitis oltásokat és a kullancsost /ez 1 éven belül volt:5 oltás!/kezdődtek a bőrtünetei.Állandóan vakarózik és sebes a bőre. Eddig nem múlt el. A lányom 10 éves lesz, a szerzett tudásom birtokában a többi /4 db/ kötelező oltásból nem kérünk!

Hírlevélre feliratkozás

Érvek az oltások ellen

Hozzászólások

Szóljon hozzá!

Cikkek a nagyvilágból

Utolsó hozzászólások