Főoldal Polio (Gyermekbénulás)Polio: Oltás Sötétben

I. rész • Polio: a vírus és a védőoltás

Írta: Janine Roberts • Fordította: Lepold Andrea | 2010 szeptember 25

I. A SHOT IN THE DARK
– Oltás sötétben

A gyermekbénulás ellen legszívesebben védőoltással védekeznek, holott egész sor történelmi bizonyíték mutat arra, hogy nem vírus, hanem ipari és mezőgazdasági szennyezés okozza.

(A permetszerek bevezetése és az első járványok)

a 20. század első felében futótűzként terjedt a gyermekbénulás, de csak az iparosodott nyugaton. Azelőtt nagyon kevés megbetegedés volt csak, és szélütésnek hívták.
Mérgező fémekre gyanakodtak, elsősorban az ólomra, az arzénra és a higanyra. Már 1824-ben leírta egy angol tudós, John Cooke, hogy ezek bénulást okozhatnak. 1878-ban Alfred Vulpian erősítette meg ezt a gondolatot, mikor azt tapasztalta, hogy kutyáknak ólmot adagolva a gyermekbénulással megegyező pusztulást ér el a kutyák motoros idegsejtjeiben. 1883-ban az orosz Popov bebizonyította, hogy ugyanez történik arzén esetében.
Ennek ellenére 1870-től széles körben használták az arzén tartalmú Paris Green nevű féregirtót az almaültetvényeken egy molyfajta hernyója ellen.
1892-ben Massachusettsben a Paris Greenről a még mérgezőbb ólom-arzenátra váltottak. Két év múlva a szomszédos Vermont államban kitört az első ismert gyermekbénulás járvány. Dr Charles Caverly szerint nem mikroorganizmus, hanem méreg okozhatta, hiszen megfigyelte, hogy többnyire többgyermekes családokban jelent meg a betegség, s bár nem törekedtek a beteg gyermekek elkülönítésével, mégsem fertőződött meg más. Az ólom-arzenát mégis csakhamar az első számú féregirtó lett, gyümölcsökre, bogyókra permetezték az iparosodott világban.
1907-ben bevezették a kálcium-arzenátot is, főleg gyapotültetvényeken és -malmokban. Egy évvel később újabb járvány tört ki: 69, addig egészséges gyermek bénult le Massachusettsben. Ők vagy abban a városban éltek, ahol három gyapotmalom volt, vagy ezektől a malmoktól lefelé a folyó partján fekvő településeken. A közelben gyümölcsöskertek is voltak, ahol bizonyára ólom-arzenát készítményt használtak. Ez a környék a vermonti járvány helyszínétől lefelé a folyó mentén található.
1908-ban is kitört egy járvány Massachusettsben, ami nagy visszhangot keltett, de a mérgezésre utaló jelek ellenére az egészségügyi tisztviselők figyelmen kívül hagyták az újonnan bevezetett féregirtókat. Azt gondolták, ezek feltétlenül szükségesek a vírusok és baktériumok elleni küzdelemhez és a nyereséges mezőgazdasághoz. Ezért a lebénult gyerekeknél nem próbálkoztak ellenméreg beadásával. Inkább azt tanácsolták a szülőknek, tartsák tisztán a gyermekeiket, s a tudósok a vadiúj elmélettől elvakítva, mely szerint minden járványt mikroorganizmus kell, hogy okozzon, a gyermekbénulásért felelős vírust kezdték el keresni.

(Az első kísérletek)

1908-ban Ausztriában két tudós, Karl Landsteiner és Erwin Popper azt állította, lehet, hogy találtak egy „láthatatlan vírust”, mely a járványokat okozta. Egy kilencéves áldozat fertőzött gerincvelőjét ledarálva és felhigítva egy-két csészényit egyenesen két majom agyába fecskendeztek. Az egyik majom meghalt, a másik lebénult. A boncolások során hasonló elváltozást találtak a központi idegszövetekben, mint a gyermekbénulás emberi áldozatainál. A WHO a mai napig hitelt ad ennek a felfedezésnek. Pedig a beinjektált folyadék bizonyára tartalmazott emberi sejttörmelékeket, a gyermekek betegségét okozó mérgeket és talán több vírust is. Így nem csoda, ha a majmok megbetegedtek tőle. Ez a fura lötty semmiképpen nem egyezett a mai fogalmaink szerinti elkülöníthető, kicsi organizmussal, amit vírusnak nevezünk. Érdekes módon vírus létére nem is fertőzött, hiszen ha csak megitatták a majmokat vele, vagy valamelyik végtagjukba fecskendezték, nem bénultak le, és nem terjedt át más majmokra sem. A kísérlet tehát egyáltalán nem derítette ki, mi bénította le a majmokat, s ezáltal a gyermekeket.
Mégis, a következő évben Simon Flexner és Paul Lewis, a Rockefeller Egészségügyi Kutatóintézet munkatársai „bizonyították”, hogy az a bizonyos oldat „fertőz”: beoltották egy majom agyába, aztán az ő agyából vontak ki folyadékot, azt beinjektálták egy második majomba, és így tovább. Az összes majom lebénult. A két kutató azt nyilatkozta, nem találták meg a betegséget okozó baktériumot, de valószínűsítik, hogy a kórokozó a vírusok olyan parányi fajtája lehet, amihez hasonlót teljes bizonyossággal még nem sikerült mikroszkóp alatt megpillantani. Érdekes módon nem próbálták meg, ugyanígy lebénulnak-e a majmok, ha ciánt vagy ólmot fecskendeznek az agyukba, pedig bőven volt bizonyíték arra, hogy valószínűleg így lenne.
Így vette kezdetét egy negyven évig tartó vadászat a gyermekbénulást okozó vírus ellen.

(Pánikkeltés)

Eközben Franklin D Roosevelt, aki maga is a gyermekbénulás áldozata volt, 1938-ban létrehozta a Gyermekbénulásért Nemzeti Alapítványt (National Foundation for Infantile Paralysis, NFIP), mely gyorsan úgy döntött, hogy a már megbetegedett gyermekeket nem lehet gyógyítani. Nem voltak hajlandóak kivizsgálni azokat az eseteket, amikor ellenméreg beadásával gyógyulást sikerült elérni. Inkább a vakcinakutatásra gyűjtöttek pénzt, elsősorban rémtörténeteket terjesztve a betegségről. (A legsúlyosabb esetek valóban rémisztőek voltak: az áldozatot vastüdő segítette lélegezni.) Az akció szenzációsan sikeres lett, mind a pénzgyűjtést, mind a gyermekbénulást övező félelem elterjedésének tekintetében. A hatóságok azt tanácsolták a szülőknek, tartsák a gyermekeiket tisztán, óvakodjanak azoktól a helyektől, ahol fertőzés adható át, mint például az uszodák, és hogy öljék meg a legyeket. A szegényebb családoknak meg kellett elégedniük annyival, hogy több vizet és szappant használtak, valamint agyoncsapkodták a legyeket, a módosabbak viszont sterillé igyekeztek tenni otthonukat azzal, hogy rovarirtó szerekkel fújkálták. Tehát hamarosan azt vették észre az orvosok, hogy a gyermekbénulás leginkább a középosztálybeli gyerekeket fertőzi meg, és főleg azokat, akik a legtöbb friss gyümölcsöt eszik. Ez annyira érthetetlenül hangzott, hogy a szülőket kétségbeesésbe kergette.

(Oltóanyag-kutatások)

az 1930-as évek végéig a tudósok több, a fertőzött majmok agyából kivont „vírus izolátumot” teszteltek, de érthetetlen módon ezeket szájon át beadva a majmok nem betegedtek meg, viszont a szervezetük termelt antitesteket, tehát valamilyen veszélytelen vírus valóban átment rajtuk. Az egyetlen mód, hogy lebénítsák a majmokat, továbbra is az volt, ha nagy mennyiségben az agyukba injektálják a „vírust” tartalmazó oldatot.
1941-ben Dr John Toomey tanulmányában rávezetett arra, hogy mivel akármilyen intim módon érintkeznek az egyének, nem terjed egyikükről a másikra a betegség, a gyermekbénulás nem fertőző, tehát nem is okozhatja vírus, ezért védőoltással nem lehet küzdeni ellene. Ez jelentősen visszavetette a vírusvadászok munkáját.
A vírusteória híveit megingatta a tábori orvosok azon megfigyelése is a második világháború idején, hogy a harmadik világban szinte teljes az immunitás a feltételezett polio vírus ellen, holott nem tudnak gyermekbénulásos járványokról sem a Közel-Keleten, sem Ázsiában, sem Afrikában. Az orvosokat ez meglepte, hiszen immunitás elvileg csak akkor lehetséges, ha a lakosság már átesett korábban a betegségen. Akkor hogy lehet, hogy ezekben az országokban sosem volt járvány?
A hatásos oltóanyag megtalálásáért versengő tudósok azonban szentül meg voltak győződve arról, hogy vírusról van szó, ezért figyelmen kívül hagytak minden ennek ellentmondó bizonyítékot. Köztük Jonas Salk, aki 1947-ben talált valamit a mérgek és a hulladék között, amit a majmok agyából kivont folyadék tartalmazott. Bár nem bizonyította, hogy ez a polio vírusnak hitt mikroorganizmus az emberi szervezetben is bénulást idézne elő, remélte, hogy oltóanyagot azért lehet belőle készíteni. Az elismert bakteriológus, Claus Jungeblut figyelmeztetett, hogy az ilyen „vírus izolátumok” nem ugyanazokat a tüneteket okozzák majmok és emberek esetében, s hogy a feltételezett polio vírus igazából csak a kísérletek során jött létre, a természetben nem létezik, vagyis semmi köze a gyermekbénuláshoz.
1948-ban aztán Gilbert Dalldorf és Grace Sickles diadalmasan kijelentette, hogy megtalálták a vírust a lebénult gyermekek ürülékében. Mintát vettek belőle, lepörgették róla a nagyobb részecskéket, felhigították és egerek agyába oltották. Nem meglepő, hogy az állatok súlyosan megbetegedtek és lebénultak. Az oltóanyagot kutató tudósok persze örömmel fogadták a hírt. Eddig hiába próbálták kimutatni a vírust a gerinc szöveteiben, ahol pedig elvileg lennie kellett volna, hiszen azt károsította. Mennyivel egyszerűbb az ürülékből kivonni a vírust!
1951-ben kimagyarázták, miért nem sikerült a gerincből kimutatni a vírust. Egyszerűen azért, mondták, mert nem mindig van ott. Helyette valamilyen másik vírus van ott, például a Coxsackie. Ez persze kár, mert a Coxsackie ellen nem hatna a tervezett polio vakcina. Hamarosan felfedezték, hogy többféle vírus is jelen lehet ezekben a sérült idegsejtekben. Persze, ha mérgezés okozta a betegséget, ez logikus is, hiszen sok vírus telepszik meg szívesen egy méregtől legyengült sejtben. A lakosság azt várta, a tudósok olyan oltóanyagot prezentálnak, ami megállítja a járványokat. Most azonban kiderült, hogy a polio vakcina legfeljebb csak néhány esetben előzhetné meg a betegséget: akkor, ha a polio vírus van jelen.
1949-ben John Enders és Thomas Weller felfedezte, hogyan lehet élő állatok agya helyett sejtkultúrákban kitenyészteni a vírust. Ezzel lehetővé vált a vírus-alapú vakcinák kereskedelmi gyártása. Aztán azt is kidolgozták, hogyan lehet a polio vírust olcsó majomvese és -here sejteken kitenyészteni. Hamarosan százezrével ölték le a majmokat, és a mai napig őket használják a brit vakcina teszteléséhez.

(Salk dicsőített oltóanyaga: a tesztelés)

1954-ben Salk polio vakcinája készen állt a tesztelésre. (Beismerte, hogy vagy 17 ezer majmot „áldoztak” fel a fejlesztés folyamata során.) Az volt a hipotézis, hogy ha elhalt polio vírust fecskendeznek a gyerekek szervezetébe (Salk formaldehiddel öntötte le a vírusokat, hogy elpusztuljanak), antitestek termelődnek, melyek megvédenek az élő vírussal szemben is. Tehát immunitás érhető el. Több, mint négyszázezer amerikai gyermeken tesztelték az oltóanyagot, s a hivatalos eredmény az volt, hogy azok közül, akik mind a három adagot megkapták, „mindössze” 112 kapta el a következő hónapokban a gyermekbénulást. Tehát sikeresként könyvelték el a tesztelést. De a kimutatás nem tért ki arra, hányan bénultak le már egy vagy két dózis után, vagy betegedtek meg két héten belül a harmadik adag után – az ilyen eseteket ugyanis a nem oltott kontrollcsoporthoz számolták. Salk szerint az oltóanyag 30-90 százalékos védelmet nyújtott, ami elég bizonytalan statisztikának tűnik. Az amerikai Betegségfelügyelő és -Megelőző Központ (Centers for Disease Control and Prevention, CDC) elmélete szerint több, mint 60 százalék, a munkásosztály gyermekei már eleve immunisak voltak, mert a koszon keresztül már találkoztak a vírussal. Nem tudni, Salk valaha vizsgálta-e a beoltandó gyerekek immunitását, de Hilary Kaprowski 1957-ben Kongóban a lakosság 85 százalékát találta immunisnak a beoltás előtt. (Ennek ellenére beoltotta őket.)
1954-ben Dr Bernice Eddy arról számolt be, hogy az ő tesztelése során a Salk oltóanyag súlyos bénulást okozott a majmoknál. Pánikkeltőnek bélyegezték, és mikor egy évvel később a figyelmeztetései jogosnak bizonyultak, eltávolították erről a kutatási területről.
1955 áprilisában Salk polio védőoltását teljesen biztonságosnak és hatásosnak nyilvánították. Salk kongresszusi kitüntetést kapott, melyet maga az elnök, Dwight Eisenhower adott át.

(A védőoltás bukása – és felemelése manipulált statisztikákkal)

De a győzelem érzése nem tarthatott sokáig. Két héten belül közel kétszáz, oltást kapott gyermek betegedett meg polióban. Eisenhower azt üzente a tisztifőorvosnak, hogy kíméljék meg a további hasonló hírek kellemetlenségétől. Öt napra leállították a vakcinagyártást, de aztán mást eszeltek ki: szigorítottak az oltóanyag-laboratóriumokra vonatkozó szabályokon, hiszen arra gyanakodtak, a fenti esteket olyan vírusok okozták, melyek túlélték a formaldehidot.
Négy hónappal később az átoltott New York és Connecticut államokban már megkétszereződött a gyermekbénulásos esetek száma, Vermontban pedig megháromszorozódott. Rhode Islanden és Wisconsinban ötszörösére emelkedett. Sokaknak éppen az a karja bénult le, amelyikbe az oltást kapta. (Az izmok a többszöri védőoltással vagy antibiotikummal történő beinjektálás következtében mérgezést és bénulást kaphatnak, ezt a jelenséget ma „provokációs bénulásnak” hívjuk. Mára az is kiderült, hogy Salk oltóanyaga nem volt tiszta: kis mennyiségben formaldehidet és vírusmaradványokat tartalmazott.)
Hogy Eisenhower hitelességét megőrizzék, az egészségügyi hatóságok megváltoztatták a gyermekbénulásos esetek számontartásának módját. A következőképpen: 1) 1956 előtt akkor nyilvánítottak valakit poliomyelitis-szel sújtottnak, ha a bénulásos tünetek legalább 24 órán át tartottak. 1956 után ez a határérték 60 napra tolódott ki. Mivel a legtöbben hatvan napon belül meggyógyultak, ezzel az intézkedéssel máris drámaian lecsökkentették a hivatalosan elismert esetek számát, és a csökkenés, úgy mondták, persze a védőoltásnak volt köszönhető. 2) Nem ismerték el oltási szövődményként azokat az eseteket, amikor az oltást követő harminc napon belül alakult ki a poliomyelitis (tehát mint pl. abban az első kétszáz esetben, ami annyira megrázta „szegény” Eisenhowert). Ilyenkor a megbetegítő vírus – szerintük – már az oltás beadása előtt jelen volt a szervezetben.
A statisztikai siker ellenére egy hónappal később Kanadában felfüggesztették a Salk vakcina szétosztását. Novemberben Dánia kivételével az ősszes európai ország leállította a szétosztási terveket, 1957 januárjára pedig 17 amerikai állam tett ugyanígy. A New York Times szerint az 5-14 éves korosztályban a gyermekbénulásios esetek 50 százaléka az oltást követően alakult ki.
Tehát újabb szabályozási és statisztikai változtatásra volt szükség: újraosztályozták az összes poliós esetet számos más betegség neve alá, és az ezekkel kapcsolatos kutatásokra újabb pénzgyűjtő szervezetet hoztak létre. Így látszólag még kevesebb lett a gyermekbénulás. Az újraosztályozás így történt: 1) 1958 előtt gyermekbénulásnak számított az is, ha csak a nyak volt nagyon merev, de ezt kiterjedt fájdalom kísérte, Illetve agyhártyagyulladásos eseteket is ide számítottak. Ezeket „bénulást nem okozó poliomyelitisnek” hívták. 1958 után az agyhártyagyulladásnak már két variációját adminisztrálták: vírusos és aszeptikus (vagyis fertőzésmentes). Ennek következményeképpen, bár statisztikailag a polio esetek száma csökkent, az aszeptikus meningitis (agyhártyagyulladás) előfordulása rohamosan nőtt:

	Bénulást nem okozó polio esetek száma	Aszeptikus (fertőzésmentes) meningitis (agyhártyagyulladás) eseteinek száma
1951-1960	70.083	0
1961-1982	589	102.999
1983-1992	0	117.366

Ezt az osztályozást a mai napig így használják.

A következő akció azt az 1951-es felfedezést használta ki, hogy a polio betegek szervezetében többféle vírus lehet jelen. 1958 előtt ezzel nem törődtek, hiszen az orvos a tünetek alapján állapította meg a diagnózist, és nem vizsgálgatta, polio vírus van-e jelen. Az új szabályozás feladta a leckét az orvosoknak: csak akkor tarthattak valakit polio betegként nyilván, ha kimutatták a polio vírus jelenlétét. Ennek eredményeként, akit korábban gyermekbénulással regisztráltak volna, azokat mostantól inkább Coxsackie vagy ECHO vírusos betegnek mondták, hiszen a tünetek ugyanazok voltak. A hivatalos polio megbetegedések száma megint megcsappant, ismét a vakcina hatásosságát igazolandó.
Tehát az 1958-as detroiti járvány során hiába volt minden betegnek ugyanolyan bénulási tünete és fájdalma, 49 százalékuk szervezetében nem találtak polio vírust, így ők hivatalosan „nem poliomyelitis okozta heveny petyhüdt bénulásban” szenvedtek. Más eseteket „Guillian-Barré szindrómaként” diagnosztizáltak (egyes kutatók szerint ettől bénult le Roosevelt). Számos esetre pedig „kéz-láb-szájfájásként” utalnak, mely szintén bénulást okozhat. A múlt évben (2003) a krónikus fáradtság szindróma (CFS) okozójaként is a Coxsackie vírust nevezték meg, holott korábban a polio egyik fajtájaként tartották volna számon, hiszen a poliora emlékeztető izomkárosodással járhat.
Ha ezek az átcsoportosítások nem lettek volna, a vak is látná, hogy a Salk-féle védőoltás bevezetése után hirtelen megnőtt a gyermekbénulásos esetek száma.. Például a Coxsackie és az aszeptikus meningitis csoportokkal együtt a jelentett polio esetek száma az 1957-es 2.500-ról 1959-re (két év alatt!) megduplázódott volna (5.000)!

POLIO: ARE PESTICIDES TO BLAME? – Polio: a féreg- és rovarirtószerek okolhatók érte?

Az első gyermekbénulásos járványt, mely trópusi nemzetet ért, a DDT nevű permetszer bevezetése előzte meg. A második világháború vége felé ezzel fertőtlenítették napi rendszerességgel a Fülöp-szigeteken állomásozó amerikai hadsereg táborait, hogy elpusztítsák a legyeket. Az ott szolgáló katonák nagy részének halálát később a gyermekbénulás okozta. A nem fertőtlenített szomszédos lakosságot viszont elkerülte a betegség. A háború után a megmaradt DDT készleteket eladták az amerikai lakosságnak.

1944-ben a szövetségi kutatóközpont, a National Institutes of Health arról számolt be, hogy a DDT a gerincagynak ugyanazt a részét károsítja, mint a polio. Dr Morton Biskind endokrinológus is leírta: a DDT ugyanolyan sérülést okoz a gerincagynak, mint a polio az állatokban. Hozzátette, nem is érti, hogyan tarthatja magát az a legenda, hogy az ember számára bármilyen mennyiségben alkalmazva is biztonságos a DDT, amikor halálos méreg minden állat számára. Leírja, hogy előszeretettel használják a DDT-t a háztartásokban, és a sprayk és aeroszolok permetét belélegzik, az oldat pedig a bőrt, az ágyneműt és más textilt is beszennyez. A német Daniel Dresden pedig lejegyezte, hogy a heveny DDT mérgezés olyan elváltozásokat okoz a központi idegrendszerben, ami megegyezni tűnik a gyermekbénulás súlyos eseteiben tapasztaltakkal.

A DDT-t az ólomarzenát helyett használták, elsősorban gyümölcsöskertekben és tejelő tehenek fürösztésére. (A gyümölcsöskertekben évente legalább tízszer permeteztek, főként a nyári hónapokban – ekkor történt a legtöbb megbetegedés is. A dohányültetvényeket és más terményeket szintén lefújták. Az akkoriban legtöbbet permetezett vidékeken ma is annyira szennyezett a talaj, hogy teljesen le kell cserélni, ha lakóházakat kívánnak oda építeni.) Hamarosan a tejben is magas DDT értéket mutattak ki. (1905 és és az 1940-es évek között sok orvos talált összefüggést a járványok és szennyezett tej fogyasztása között, például az 1927-es Broadstairs-i járvány esetében, Nagy-Britanniában. Feltűnő volt, hogy olyan intézményekben tombol a betegség, mint bentlakásos iskolák, melyeknek nem sok kapcsolata van egymással, de ugyanabból a forrásból szerzik be a tejkészleteiket. A tehenek fürösztésére ólom-arzenátot használtak, de a tartósítószerként funkcionáló formaldehid is okozhatott mérgezést és bénulást.) A DDE-vel együtt (mely még sokkal veszélyesebb) a DDT is áthatol a vér-agy gáton, ami az agyat védi a vírusok behatolásától. Ennek ellenére a háziasszonyoknak éppenhogy azt tanácsolták, a gyermekbénulás elkerülése végett használjanak DDT-t. A gyermekszobákat előszeretettel tapétázták előzőleg DDT-be áztatott papírral.

Biskind több, mint 200 polióval sújtott beteget kezelt. Azt tapasztalta, hogy sokan felépültek, ha étrendjükből kivette a permetszerekkel mérgezett ételeket, értve ezalatt főleg a tejtermékeket. Értetlenségének adott hangot, hogy hogyan válhatott általános gyakorlattá DDT-vel fertőtleníteni a teheneket, amikor már 1945-ben megfigyelték, hogy a DDT a bőrön át felszívódva felhalmozódik a testzsírban és megjelenik az állatok tejében. És bár a fiatal állatok fogékonyabbak a DDT káros hatásaira, mint a felnőttek, nem tűnik úgy, hogy bárki is foglalkozna azzal, az ilyen koncentrációk mit okozhatnak a fiatal állatok és a gyermekek szervezetében.

Néhány orvos sikeresen kezelt lebénult gyerekeket dimerkaprellel. Ez egy ellenméreg, amit ma is használnak a kórházakban, hiszen megköti az olyan nehézfém-mérgeket, mint az arzén vagy az ólom, és ezáltal megakadályozza a további mérgezést. 1951-ben Dr Irwin Eskwith dimerkaprollal gyógyított meg egy holbar bénulásban szenvedő gyermeket (ez a gyermekbénulás legsúlyosabb formája). Egy gyógyászati folyóirat pedig 17 olyan felépülésről számolt be, amikor az akut polio kezelése során nagy dózisban használtak egy másik ellenmérget: az aszkorbinsavat (C-vitamin).

1949-ben hivatalosan is azt ajánlották az amerikai farmereknek, hogy fejezzék be a tehenek DDT-vel való fürösztését, de nem sokan fogadták meg a tanácsot. 1950-ben tehát az amerikai tej egyes esetekben akár a dupláját is tartalmazta annak a DDT mennyiségnek, ami súlyos betegséget okozhat az embernek. 1950-ben és '51-ben Biskindet és társát, Ralph Scobeyt a kongresszusba hívták tanúskodni, A felhozott bizonyítékok elég okot szolgáltattak volna a DDT betiltására, de az egészségügyben a végsőkig tagadták a permetszerek káros hatását az emberi szervezetre. Pedig elkerülhető lett volna minden idők legnagyobb gyermekbénulás-járványa 1952-ben, mikor 57.700 amerikai megbetegedést regisztráltak, melyeknek egyharmada bénulásos tünetekkel járt.

Mire véget ért a járvány, egy nagy halom bizonyíték sugallta, hogy a gyermekbénulást nem vírus okozza:

A háziállatok is lebénultak. A polio vírus csak embereket fertőz meg, a mérgezés viszont több fajt is sújthat egyszerre.
A legtöbb bénulásos eset csaknem egy időben, 48 órán belül történt. Holott a fertőzéses járványok először lassan terjednek, aztán egyre gyorsabban, végül lassan tűnnek el, ahogy az immunitás kialakul. A hirtelen kitörés inkább tömeges mérgezésre utal.
A szülők beszámolója szerint néhány gyermek közvetlenül friss gyümölcs fogyasztása után lett rosszul.
A betegségen enyhített valamilyen vegyi mérgezések esetén használt ellenméreg beadása. Mérgezésre utaló vegyi anyagok jelentek meg a szövetekben.
A polio terjedését nem törte meg az iskolák bezárása, és a betegekkel való érintkezéssel nem terjedt tovább a kór. Holott a feltételezett polio vírus nagyon fertőző volt – ezt bizonyította az is, hogy sok egészséges személy rendelkezett antitestekkel.
Kevés, vagy semennyi összefüggés nem látszott a polio antitestek meglétének gyakorisága és a betegség előfordulása között. A felgyógyuló betegek szervezetében egyáltalán nem voltak polio antitestek.
A legpusztítóbb vírusos járványok akkor törnek ki, amikor új vírussal találkozik a lakosság. A polio vírus azonban már sokkal előbb jelen volt, mint hogy kitört az első járvány. A kémiai permetszereket viszont éppen az első járványok előtt vezették be.

. 1954-ben, majd 1956-ban korlátozásokat vezettek be a féreg- és rovarirtószereket illetően, s a gyermekbénulásos esetek száma rögtön megcsappant. Mire 1955-ben bevezették Jonas Salk polio védőoltását, a megbetegedések száma már fele volt az 1952-ben jegyzettnek. Nagy-Britanniában még drámaibb volt a visszaesés: több, mint 82 százalékkal csökkent a gyermekbénulásos betegek száma 1950 és az 1957-es első tömeges oltás között.

THE CASE AGAINST THE POLIO VIRUS – Ami a polio vírus ellen szól

Mikor végre sikerült elektronmikroszkóp segítségével lencsevégre kapni a polio vírust, meglepően kicsike gömbnek bizonyult, melynek felületét apró egyenlőszárú háromszögek alkotják. Ez a polio vírus okozná a gyermekbénulást? Vagy inkább az emberi faj egy ősi, ártalmatlan társa? Minden bizonyíték az utóbbi mellett szól:

Többezer éve megtalálható az ember körül, s a természetben csak a torokban és a bélben szaporodik. Mint a többi ilyen vírus, ez is teljesen ártalmatlan, hiszen mi és ők megtanultunk alkalmazkodni egymáshoz. A kisgyermekek szervezetébe a megemésztett piszok révén került be, s nem okozott nekik kárt, inkább csak segítette aktiválni az immunrendszerüket, hogy ellenállóbbá váljanak a betegségekkel szemben.
Ha ez okozná a gyermekbénulást, nagyobb lenne az előfordulása a betegség által jobban sújtott országokban, és kisebb ott, ahol nincsenek járványok. Ennek pont az ellenkezője igaz.
Ha azt állítjuk, ez okozza a poliót, akkor ellentmondunk a virológia egyik leghíresebb törvényének, az első Koch posztulátumnak. Eszerint ha a tünetek alapján beazonosítunk egy betegséget, amit feltételezésünk szerint vírus okoz, akkor minden egyes esetben a vírusnak ott kell lennie a szervezetben. A bénulásoknál azonban nem mindig volt kimutatható a vírus.
Egy másik Koch posztulátum szerint ha egy vírus betegséget okoz, minden fertőzés betegséggel kell, hogy járjon. Mégis, a polio széles körben fertőz meg gyermekeket anélkül, hogy megbetegednének.
Furcsamód a középosztálybeli szülők gyermekeit, éppen a legtisztábbakat fertőzi előszeretettel, holott a vírusoknak szociális osztálytól függetlenül kellene terjednie, és a jó higiénia éppen hogy akadálya lenne. A CDC (Betegségfelügyelő és -Megelőző Központ) elmélete szerint ez azért van, mert ezeket a gyerekeket csecsemőkorukban a szüleik távol tartották a kosztól, melyben a vírus él, és ezért nem fertőződtek meg akkor, amikor édesanyjuk teje a legnagyobb védettséget adta. Tehát, amíg az összes többi fertőző betegség számára akadályt jelent a jó higiénia, a CDC teóriája szerint a gyermekbénulást éppen a jó higiénia okozta.
Ha ez a vírus okozza a bénulást, a belekből kellene feljutnia a vér-agy gáthoz, mely az agyat és a gerincvelőt védi. Sok évtizednyi kutatás ellenére mégsem sikerült ezt soha megfigyelni.
Nagyon ritkán találják meg a vérben, holott a belekből a vér-agy gáthoz a vérkeringéssel lehet a legkönnyebben feljutni, és Salk védőoltása is a vérben próbálja feltartóztatni a polio vírust.
Még sohasem figyelték meg, hogy szaporodna az áldozat motoros idegsejtjeiben.

Egy alternatív magyarázat

Dr Ralph Scobey gyermekbénulás-kutató 1954-ben magyarázatot talált arra, miért találhatók vírusok a sérült motoros idegsejtekben. Szerinte maga az emberi szervezet aktiválja vagy termeli ezeket a vírusokat veszély esetén, vagy hogy a sejtkárosodást helyrehozzák. A gyermekbénulás estében tehát a mérgezés hatására a „szunnyadó” vírus aktiválódik. Mára már bizonyított tény, hogy a polio vírus tud így „szunnyadni”.

Azt is tudjuk, hogy a méreg által roncsolt szövetek vonzzák a vírusokat. Az egyik általános mérgezési vizsgálat, az Ames-teszt éppen arra alapul, hogy ha vírusok mutálódnak és szaporodnak egy bizonyos mennyiségű vegyi anyag jelenlétében, akkor ez a mennyiség veszélyesen mérgező.

Scobey ezen kívül felsorolta azokat az ellenmérgeket, melyek hatásosnak bizonyultak a polio gyógyításában, 11 tudományos folyóiratot idézve, melyek 1936 és 1949 között jelentek meg.

Fordította: Lepold Andrea

A cikksorozat további két része:

II. THE HIDDEN EPIDEMIC – Az elrejtett járvány

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magabiztosan azt jósolja, a gyermekbénulás járványoknak vége, és 2004 végére maga a polio vírus is kihal. ;Kit próbálnak ezzel átverni, és miért?

III. POISONOUS VACCINES – Mérgező oltások

„Ha továbbra is engedélyezik ezeket a szennyezett (polio) védőoltásokat, garantálom, hogy a következő húsz évben olyan mértékben fog pusztítani a rák, mint még soha.” Bernice Eddy tanúskodása az amerikai kongresszus előtt 1972-ben.

Hozzászólások

0 #8 leander 2012-01-10 21:26

Syrada-nyantunak ajánlom emésztésre:
nebancs.hu/.../...
Esettanulmány a gyermekbénulásról. Valami bűzlik Tádzsikisztánban, de a WHO háza táján is.

Idézet

0 #7 pixlala 2011-10-20 09:49

Idézet - syrada-nyantu:

Miért, a fenti cikk az?

Nem az. Csak egy másik megközelítése a dolgoknak. Szemmel láthatólag a szűkebb értelemben vett tudományos világ nem tud, vagy egyszerűen (mivel nem illik a képbe) nem akar tudomást venni a felsorakoztatott érvekről. Nehéz belátnia egy ekkora közösségnek a kollektív tévedés tényét (ez csak a nagyok erénye). A fenti cikk érvelése teljesen logikus, és tényszerű (ettől függetlenül lehetnek kikezdhető hibái /semmi sem tökéletes/). Jól felépített, egymásra épülő érvrendszerével elég hihetően illeszkedik a történelmi adatokhoz (némelyik adatot mi is leellenőríztük).
A két írás között a különbség az, hogy az egyik egy alapos tényfeltáró, kutatómunka eredménye (amit illene kivizsgálni/utánajárni mielőtt valaki vádaskodik) a másik meg egy trágár, mindent megmagyarázni akaró okoskodás. Míg az egyik rengeteg időt, a másik gyors reflektálások képességét igényli. Az egyikhez munka kell a másikhoz jó beszélőke (inkább készség mint tudás). A közös a két írásban viszont az, hogy egyik szerzője sem orvos, vagy tudományos kutató.
Napjaink adatai is a fenti írást támasztják alá. Az AFP esetek száma jelenleg is drasztikusan nő a világban (nem a polio – lásd Kína, India, stb. – nálunk évek óta stagnál).

Idézet

0 #6 syrada-nyantu 2011-10-20 00:44

Idézet - pixlala:

Akkor a mellékelt cikket tekintsük a Holly Bible-nek?

Miért, a fenti cikk az?

Idézet

+2 #5 pixlala 2011-09-28 13:11

Akkor a mellékelt cikket tekintsük a Holly Bible-nek?
Amúgy az e rengeteg jelző minősíti a nyilatkozót (mint úgy általában). Azt hiszem ezt hívják, vak hitnek! A kétely halvány szikrája sem fogalmazódik meg benne.
Mindenesetre köszönjük a linket, valóban egy gyöngyszem.

Idézet